Saturday 31 January 2015

Körtúra 1 - Hong Kong

Idén azt találtuk ki, hogy mivel ősszel én voltam Magyarországon, karácsonykor a szüleim fognak engem meglátogatni, és megnézünk pár dolgot Kínából.
A terv azt hiszem nem volt rossz, bár pár dolgot talán alábecsültünk.

A szüleim 20-adikán érkeztek Hong Kong-ba, úgy 15 óra repülés után. Ez, mivel a "rossz irányba" jöttek, rögtön 20+ órának számított az időeltolódás miatt.
Az út rögtön nehézségekkel kezdődött - én már vagy egy órája vártam rájuk az érkezési oldalon, de nem jöttek ott ki; a telefonjuk ki volt kapcsolva, engem meg nem engedtek be a csomagfelvételhez.
Aztán úgy másfél óra után bekapcsolták a telefonjukat, és kiderült, hogy az a probléma, hogy elveszett édesanyám csomagja. Ott valahogy felvették velük a kapcsolatot Google Translate-en keresztül, aztán kijöttek, és én már tudtam beszélni angolul az úriemberrel, aki a problémát intézte.
Sűrűn elnézést kért (a Moszkvai reptér, illetve az Aeroflot helyett), és feljegyezte a hotelünk címét, meg a telefonszámomat; másnap kellett megérkeznie a csomagnak, ha csak lemaradt a gépről.

A csomagban ruhákon, szaloncukron kívül benne volt édesanyám összes gyógyszere - olyanok is, amik nélkül napok alatt rosszul lehet.
 Hiába volt még csak dél, a jetlag hatása azonnal jelentkezett, mint a képen is látható:
 
A jetlag akkor is hat, ha nem akarsz lefeküdni aludni.

 A hotelünk a meseszép Lantau szigetén volt - ez Hong Kong egy eléggé luxus része, sok nyugatival, alig hasonlít a Centralra, vagy Kwo Lun-ra. Ilyen volt a kilátás a hotelből:
A hotel igen dekoratív medencéje, majd egy eléggé új, mediterrán stílusú "falu". Van benne konditerem, óvoda, szupermarket, éttermek, de lakóházak is.
 A másik oldal felé már látszanak az igazi lakóparkok is - bármennyire zöldövezet, lakásokból errefelé is több kell. Elől látszik a felvonó, amivel a buszmegállók és a lakópark között lehet közlekedni:

A fehér épület mögött van az az alagút, amin keresztül a reptérre illetve a város felé lehet autóval közlekedni. Behajtani csak engedéllyel lehet, a piros taxik is csak idáig jöhetnek be, beljebb csak a kékek.

Régi hajó horgonyoz a kikötőben, gondolom leginkább turistalátványosság

A hotelünk a mediterrán "falu" felől
  A hotelünk nem volt rossz választás - első osztályú színvonal másodosztályú árakon. Volt saját buszuk, ami kb. óránként járt a kompkikötő és a metró között, teljesen ingyen. A fürdőszoba tetszett a legjobban (nagy kád, szép világos, tiszta), de a kilátás sem volt semmi. Rontja a képet, hogy a TV-ben a filmekért 90HKD-t kértek el lejátszásonként, az internetért meg 120KHD-t naponta. Többnyire ezeket a dolgokat ingyen adják. A reggelit meg se kérdeztük, nem sikerült összeszedni magunkat reggel, többnyire a jetlag miatt.
Azért az "olcsó"-t Hong Kong-i mércével kell érteni - kb. 1000 HKD volt a szoba (2 fő+pótágy) éjszakánként, az egy olyan 35000 HUF. Hasonló színvonalat 2-3-4000 HKD-ért kapsz beljebb a városban - viszont a szárazföldi kínában a legdrágább hotelünk sem került a felébe sem ennek. De azok nem is voltak közel sem ilyen jók.

A hotel melletti part - pár méter, és már kint is vagy a természetbem

A tenger a hotel teraszáról, naplementekor. Balra a félszigeten a Disneyland látszik, egyenesen Hong Kong belső része
Este azért lementünk vacsorázni abba a kis "faluba". Ezek a törpék az éttermi résznél voltak kitéve. Szép volt a dekoráció, de azért nem igazán volt karácsonyi hangulatunk. Kajából volt választék, végül nem mentünk be a grillesbe, a pizzánál maradtunk.

 Másnap felkerekedtünk, hogy egyrészt elmegyünk egy klinikára, ahol felírják édesanyám gyógyszereit (ugyanis a kézitáskájában csak egy-két napra való volt, az egyhavi adag a bőröndben, ami elveszett), másrészt benézünk Hong Kong "szívébe". A hotel buszával bementünk a metróig - szerencsére még mielőtt felszálltunk volna rá, felhívtak a reptérről, hogy megtalálták a csomagot, küldik a hotelbe. Fél nap szívással (és jókora nem tervezett kiadással, amin majd a biztosítóval lehet veszekedni) kevesebb. Felszálltunk hát a metróra  másik irányban, majd egy tetszőleges Kwo Lun-i megállónál leszálltunk.
Már jártam errefelé egyszer, felismertem a környéket - nem az az igazi redva belváros volt, de azért tipikus Hong Kong.
 
Egy nagyobb kórház környéke, lakóházakkal a hegyen

Fikusz a kórház szélén
Lakóházak régebbi, és újabb kiadásban a hegyek lábánál
Mikor elfáradtunk, és elértünk egy másik metrómegállóhoz, felültünk a metróra, hogy majd megnézzük a "North point"-ot, meg a Centralt. Ki is szálltunk a North Point-nál, sétáltunk Kwo Lun redvás részében pár saroknyit (erről most nem találtam  képet) - rájöttem, hogy ezen a környéken laktam egy hétig abban a meglehetősen lepukkant hotelben a Prince Edward állomásnál a relokációm alatt. Mivel eléggé fáradtak és éhesek voltunk, megpróbáltunk egy elfogadható éttermet találni a szemerkélő esőben. Beültünk valami kevésbé redva kis étterembe, ahol elém tolták az angol nyelvű étlapot, háromszoros árakkal. Inkább felálltunk, és folytattuk az utunkat a Central felé.

Ez egy függőfolyosóról készült valahol az egyesítési obeliszk közelében. Valahogy nagyon nem akar elkészülni ez a környék, hiába adták át az emlékművet a mellette levő plázával együtt már pár éve.
 Itt bementünk az IFC Mall-ba, mert ott tudtam, hogy van egy jó, kantoni étterem. Némi telefonos segítségkérés után (már nem emlékeztem se az emeletre, se a nevére) jót ettünk kevesebbért, amennyire abban a kis koszfészekben le akartak húzni bennünket.
Azért kiderült, hogy nem egyszerű ez a szüleimnek - olyan jellegű ételt se lehet találni a kínai konyhában, amire vágynak (sima leves az nincs, maximum tésztaleves; nincs pörkölt, nincs egyben sült hús, nincs krumpli... nincs sült hal, csak mindenféle főzött; kést és villát csak kérésre hoznak, ha szerencséd van éppen és van olyan... errefelé nem árt tudni pálcikával enni).
Valahogy mégis jóllaktunk, és elindultunk a kompállomás felé, vissza Lantau szigetére.
 
Tipikus tengerparti utcakép, HK Central

Vursli és óriáskerék, ugyanott
Mire megérkeztünk, sötét volt, de legalább megcsodálhattuk a kivilágítást a kompkikötőnél. Egyébként az is egy helyi központ, sok étteremmel, buszállomással, és ott van a helyi beach is.
 
Karácsonyi díszkivilágítás. Bár lehet, hogy egész évben ilyen.
Nem ismertük a buszokat, így valamivel a célunk előtt leszálltunk, és átsétáltunk egy lakóparkon, majd le a felvonón, ami a harmadik képen van.

Lakópark éjszaka. Itt szívesen laknék, hiába csak egy lakótelep - új, tiszta, rendezett, modern, szöges ellentétben a régi városrészekkel
Másnap még lementünk még egyszer a kompállomáshoz ebédelni. Nem volt rossz, egy mexikói étteremben ettünk (ellenben elég drága hely volt, na de a nyugati kaja egész Kínában drága, itt legalább jó volt).
A Beach, amit nyáron is alig használ valaki. Mondjuk öltöző illetve zuhanyzó nincs, de cápaháló és homokos part van.

Viszont ha még egyszer megnézem a beszállókártyát, rájöhettem volna, hogy összekevertem az indulási és érkezési időket - és nem késsük le a Pekingi gépet. Vehettem új jegyeket - de ez igazából csak a kezdete volt a szívásnak, amit ez okozott. De erről majd írok Pekingnél.

Sunday 23 November 2014

Pénzügyek - újrapostolva

Ezt a postot újraküldöm, mert sokan nem olvasták a lényeget is tartalmazó változatot.

Kína pénzügyileg egy elég zárt világ (szemben Hong Kong-gal, ahol 0% a vám, 0% az ÁFA, így bármit meg lehet ott találni, amire van kereslet). Itt, ha 2000 yuan (kb. 80k HUF) felett behozol valamit, amit nem szándékszol kivinni, akkor arra fizettetnek veled kb. 20% vámot és 17% ÁFÁt a határon. 
No persze itt sem ellenőrzik agyon a magánimportot - de ha amit behozol, az eredeti csomagolásban, kézikönyvvel, továbbadható formában érkezik, esetleg ipari mennyiségben, akkor számíthatsz rá, hogy nem csak megvámolják, hanem meg is büntetnek a határon, ha elkapnak vele.
Kínaiak ezrei járnak át naponta Hong Kongba vásárolni - a tejporbotrány óta annyira lerabolták HK-ot, hogy kvótát kellett rá bevezetni - az a 2 nagy doboz, amit fejenként egyszerre behozhatnak, elég a családnak, csak a nyerészkedő kereskedőket akarták visszafogni ezzel.
Kicsit off-topic: errefelé ugye a családok 95%-ában csak 1 gyerek van, ezért azt az egyet agyonkényeztetik; a legjobbat kapja, a család az iskola mellé költözik, nem a szülők munkahelye mellé, hogy a gyerek biztonságban legyen; és ne legyetek meglepve, ha a gyerek leköp/elüt biciklivel/előre megy az ajtóban, mert fegyelmezést nem nagyon kapnak. Micsoda szociális problémákat okoz az elkényeztetés... Szerintem senki sem számolt vele.
Kína alapvetően családcentrikus - az emberek huszonéves korukban házasodnak, és ennek gazdasági okai is vannak.
Kína ugyan átlagosan is gazdagabb, mint Magyarország (meglepőt mondtam? Pedig igaz...), de a lakásárak és lakásbérlet is magasabb, főleg a keleti parton.
A fizetések nagyon körülbelül (nincsenek igazán jó információim) valahol 2500 yuan körül kezdődnek (pizzériában láttam hirdetést, ami 2500-4000 yuanról szólt), az egységsugarú programozó valahol 10 ezer körül kereshet, de aki igazán jó, ott határ a csillagos ég.
A lakástakarításért 25 yuant kérnek el óránként (úgy, hogy mindent te adsz hozzá), tehát napi 6 órával és 20 munkanappal számolva ez havi 3000 yuant hoz, ami azért nem sok. 
Teljes verseny van a munkaerőpiacon, és az emberek hajlandóak költözni, munkahelyet változtatni magasabb fizetésért. Az kevésbé jellemző, hogy egy adott munkahelyen lenne valós karrierépítésre lehetőség, de ez Magyarországon sem újdonság.
Ami kicsit meglepő, hogy a managerek fizetése kb. duplája, mint a hasonló szintű mérnököké, ezért boldog-boldogtalan manager akar lenni. Nem véletlen, hogy a helyi gyorstalpaló managerképző kurzusok drágák, és népszerűek.
Adózni itt is kell - nem is annyira keveset, ha kínai vagy. No persze Magyarország horror ehhez képest is.
Az ÁFÁ-t már említettem, 17% a magyar 27%-al szemben: pezseg is a fogyasztás szépen. Annyi a drága bolt az egész országban, hogy a Szingapúri kollégám is meg volt lepődve, hogy élhetnek meg ennyien.
Az SZJA többkulcsú, alacsony fizetésekre szinte alig észrevehető:

taxable salary
Tax rate
Quick calculation  deduction
≤1500
3%
0
1500<X≤4500
10%
105
4500<X≤9000
20%
555
9000<X≤35000
25%
1005
35000<X≤55000
30%
2755
55000<X≤80000
35%
5505
>80000
45%
13505

Aki rájön, mire jó a harmadik oszlop, az kioszthat magának egy piros-pontot matematikából, és józan paraszti észből. :-)

Ha kétkezi munkás vagy, akkor az adókulcsod 10% alatt van. Ha white worker, akkor valahova 18-24% közé fog esni. Ha igazi tápállat, akkor inkább 30% körül lesz.

Az összes szociális járulék (TB, nyugdíj, egyebek... 5 elemből áll, nem tudom részletesen) elvileg csomagban választható, de többnyire az emberek az alap, 11%-os csomagot választják. Ez azt jelenti, hogy a bruttód után 11%-ot vonnak tőled, és a cég még hozzátesz ehhez 40%-ot.
DE, ennek van egy plafonja - az alapja ennek maximum 13785Y. Ez elég magas, de aki sokat keres, nem fizet olyan jogcímen, ami után nem fog visszakapni semmit (és nem is kell neki extra magas nyugdíjat fizetni majd). Ez nemrég Magyarországon is így volt - csak aztán valami rablóbanda bejelentette, hogy kell a pénz, kit érdekel, mennyit kell majd nyugdíjakra fizetni húsz év múlva.

Ezért a 11%-ért kapsz is valamit errefelé, nem csak megy a közös (jól szétlopható) kalapba.
Az egészségügy úgy van megoldva, hogy mindenért teljes árat fizet mindenki. DE a befizetéseid után kapsz egy kártyát, amire a 11% egy része (állítólag annyira nem sok... de a hétköznapi problémákat fedezi) megy, amivel tudsz fizetni a kórházban.
Szóval ezek után nem fogsz szükségtelenül az orvoshoz járni, mert egy idő után már neked kell fedezned a költségeket. Ha a kártyáról fizetsz is, pontosan tudod, mi mibe kerül, és szerintem ez nagyon fontos. Volt egy idő, amikor Magyarországon is ráírtak valami térítési értéket a kezelőlapra - de annak semmi köze nem volt a valósághoz, főleg, ha még három másik vizsgálatot is ráírt az orvos, hogy több pénzt kapjon a rendelő a TB-től...

Na de térjünk vissza a pénzhez. Ha kínai mérnök vagy, akkor jó eséllyel a bruttód kétharmadát hazaviszed, ami nem rossz a magyar fele-fele elosztáshoz képest (és a munkáltatód is csak +40%-ot fizet a magyar +100%-hoz képest, és az se mindegy).

Ha külföldi munkavállaló vagy, akkor viszont jelentős kedvezményeket kapsz.
Azzal kezdődik, hogy nem mindenkinek adnak munkavízumot. Először is oldalakon keresztül kell bizonygatnod, hogy olyasmit tudsz, amit a helyiek nem, olyasmit fogsz csinálni, amire a helyiek nem alkalmasak. Nyilván a mosogatás, sepregetés, bolti eladás eleve kizárva.
Aztán hogy a jó marketingű hazudozókat is kizárják, személyes interview is van: engem egy 40 körüli, láthatóan dörzsölt hölgy interviewztatott... És tudta, mi az az agile project management. Nyilván velem nem kötözködött, láthatóan nem volt kamu, amit állítottam.
Viszont ha egyszer kaptál vízumot, onnantól jó életed lesz.
Azzal kezdődik, hogy az adóalapodat alapból csökketnik 4800Y-nel. Aztán elszámolhatsz gyakorlatilag bármilyen költséget, amiről rendes számlád (fabiao) van, a bruttód harmadáig. Így ha mondjuk 30 ezret keresel (külföldi manager vagy, még ha alacsony szintű is, az is jól fizetett dolog), és nem vagy sóher, és költesz is a fizetésedből (alapból a lakhatási költséged lesz vagy 6000, plusz kaja, plusz egyebek... Kijön az a 10000 könnyen), akkor az adóalapod 15200Y, az adód 2800Y, fizetsz még 1500Y járulékot, vagyis úgy 25700Y-t viszel haza a 30000-ből.

Mire költöd ezt el?
Már biztosan említettem, hogy a lakhatás egyértelműen drága Magyarországhoz képest - de ez mondjuk nem hír, Magyarország az egész világon brutál olcsónak számít lakhatás szempontjából. Főleg mostanában.
Széljegyzetre való lenne az a relevációm is, hogy Magyarország egy olcsó ország. Innen nézve nagyon kézzelfogható jelentése van annak a statisztikának, hogy a magyar fizetések az európai átlag 50%-át, az árak a 60%-át érik el. Nem csoda, hogy sok osztrák, holland, német nyugdíjas legalább az év egy részét Magyarországon tölti - a nyugdíjukból akár szállodában is lakhatnak egész évben.
Szóval errefelé a lakás drága - 3-4000 yuan az átlag, de abban te valószínűleg nem akarnál lakni. Mivel a méretekben az alsó határ az 50-60 m2 (két hálószoba), ezért a minőség olyan, amilyen. Nem sok lakást néztem meg, szerencsém volt - de láttam olyat, aminek nem volt az egyik oldalon ablaka, hanem nyitottan szellőzött, a másik szép lett volna, csak a konyha volt egy deszkával leválasztott, koszos főzőfülke, a fürdőszoba meg egy csemépzett zuhanyzó, ahol alul lefolyik a víz...
Ha jobbat akarsz, ami akár megfelelhet a nyugati igényeidnek (de nem puccos, nincs service...), az 6000 körül kezdődik. Az 240,000 HUF. Hong Kong és London jóval drágább... De az otthoni lakásomat nem tudnám 60,000-nél drágábban kiadni, és kb. azonos színvonalon vannak.

A csúcs, a tengerparton, szép nagy, kényelmes, őrzött lakóparkban úgy 11-12000 yuan havonta. Olyan, hogy ház, nincs, ne is álmodj róla, csak lakás van a városban.
A közlekedés inkább olcsó kategória. A metró extra olcsó (2-6 yuan között van egy út, kilométertől függően), amit egy prepaid kártyával fizetsz. Ugyanezt lehet használni a buszokon is a városban, az se drágább.
A taxi is meglepően olcsó, a tipikus út ebben a nagy városban is 15-30 yuan (a minimumdíj ebben a városban 10 yuan, ami magasnak számít). Ez a magyar árak töredéke, és hát hatósági ár - itt nincs borravaló (nem ismerik, nem tudják, mit akarsz azzal, hogy többet fizetnél...), és a hivatalos taxisok nem vernek át. Cserébe a taxik elég koszosak, a sofőrök vidékiek, az esetek felében nekem kell navigálni, mert fogalmuk sincs a címekről, és nem bírnak kezelni egy térképprogramot. A taxi errefelé igazi közlekedési alternatíva, nem olyan úri huncutság, mint Magyarországon.
A helyközi busz és vonat már valamivel drágább - az a busz, ami a határtól bevisz HK belvárosába (úgy 20-30 perc út), az 45 yuan, amin Sichuanban utaztunk, az ettől olcsóbb volt kilométerenként. És ez mind “normális” minőségű túristabusz... A magyar buszoknak megfelelő minőséget már tíz éve leselejtezték. A vonatokról túl sok infóm nincs, a repülők kb. Annyiba kerülnek itt is, mint bárhol másutt, csak garantáltan késnek egy órát. :D
A kaja ára változatos, de úgy általánosságban minden ehető, bárhol is veszed, sőt, többnyire kifejezetten jó.
A munkahelyi önkiszolgáló 10-15 Y, egy tál kaja, de az jó. A levesek... Említésre se méltóak, desszert itt nincs.
Egy kínai ételeket felszolgáló étterem fejenként 40-80Y-be fog kerülni; a nyugati kaja ennek kb. duplája. Van junk food, valamivel olcsóbb, de többnyire az az igazi szemét (KFC, McDonald’s biztosan... Burger King sajnos nincs a közelben).
Jó pizzát itt még nem ettem, és ami ehető volt, az drága (120 yuan körül, kb. 5000 forint). Az indiai kaja jó kompromisszum: jó is, és annyira nem drága, mint a western food... Az a 80 yuan egy jó ebédért szerintem megfizethető.
Ha alapanyagokat akarsz, hasonló a helyzet. Amit a kínaiak (is) esznek, az nem túl drága, de mondjuk szerintem a magyarnál drágább (pl. tejet ők is isznak, mégis 15 yuan körül van egy liter... De legalább jó, és friss). Mindig van szép zöldség és gyümölcs, nem túl horror árakon. A koka-kóla pl. dömpingáron megy, 5 yuan körül van 2 liter.
Viszont ha nyugati élelmiszer kell... Az ötszörös ár. Van néhányféle sajt, néha tejföl, nyugati keksz, olasz tészta és szósz, és hasonlók... De egy 125g-os sajt úgy 40 yuan, fél kiló tészta 25 yuan, tésztaszósz egy kis üveg 30-40 yuan...
Az egyéb dolgok, amik a szupermarketben vannak (igen sok minden, vegyszerek, lakberendezés, konyhai cuccok, kisgépek, írószer, és így tovább) szerintem a magyarhoz képest olcsók.
Szinte bármit lehet rendelni neten - de a daobao-hoz kell regisztrálni egy paypal-szerű szolgáltatásba, így azt még nem próbáltam.
A jingdong-on csak műszaki cikkeket lehet kapni, de ott tudtam fizetni az UnionPay-es kártyámmal. Ami helyi gyártmány, az kifejezetten olcsó (pl. A csúcsközeli konfig PC-m 5000 yuan alatt volt, porszívót kapsz 170 yuanért, teljesen korrekt fadobozos hangfalszettet vettem 700 yuanért), az import (pl. Dell Alienware...) kiba. drága, és nehezen beszerezhető.
Vettem még bútorokat is: na az meglepően olcsó volt. Az asztal, amit vettem, 1500 yuan: nem sajnáltam volna a pénzt egy nagyobbra, de csak ekkora helyem van neki.
A széket hozzá nehéz volt kiválasztanom - végül egy egyszerűbbet vettem meg, mert elsőre "ez tökéletes" érzésem volt, mikor beleültem. 1000 yuanbe került, ami 40 ezer HUF alatt van: Budapesten pedig a legdrágább, legjobb, amit kapni lehet, az sehol sincs minőségben még ehhez az egyszerű modellhez képest sem.

Pár mondatot még megérnek a pénzügyi szolgáltatások.
Nagyon furcsa dolgokat láttam. Az eléggé alap errefelé, hogy bizalom az nincs - mindenért előre fizetsz. Telefon előfizetésem úgy lett, hogy előre kifizettem 2-3 hónapot, és elkérték a banki adataimat, és az útlevelemet is. Inkasszóval veszik le a díjat, ha nem fizetek pár napon belül, azonnal ki is kapcsolják.
Az internetet előre fizeted egy összegben 1-2 évre. Ha havi számlát akarsz, talán a China Telecomnál lehet, de szó szerint a dupláját fogod kifizetni egy évre.
A közüzemi számlát ha 2 hónapig nem fizeted (szintén inkasszózzák...), kapsz 3 napot rendezni a számlát (vannak kifejezetten számlafizetésre tervezett automaták - beteszed a kártyád, beütöd a számla számát, és ki van fizetve, bilétát nem kell bemutatni, mert a szolgáltató automatikusan kap értesítést, így szombat reggel nem kapcsolják ki nálad az áramot... hogy aztán jól lehúzzanak a visszakapcsolásért...).
Hitelkártyát a szingapúri kollégám se kapott elsőre, talán most egy év után már megbíznak benne annyira, hogy kapjon. (Update: most sem kapott. Úgy tűnik, ha külföldi vagy, akkor coki. De a kínai VISA kártyát amúgy sem fogadják el sehol külföldön, neten sem.) A Debit Card teljesen jó, az UnionPay-esekkel neten és külföldön is lehet fizetni (kína zárt ország! nem lehet csak úgy átváltani a Yuant bármi másra, és kivinni az országból!).
A PIN kódok 6 jegyűek (a 4 túl könnyen feltörhető, ezt már az egyetemen tudtuk...), és a számlaszámod egyezik a kártya számával. Van netbank, de a szoftver nem webes (van webes, de nekem nem működött...), és az angol verzió sem működött soha. Ez egyébként sok website-nál és szoftvernél is igaz, hogy az angol változat nem működik, vagy csak a töredéke elérhető a kínainak, az is horror fordítással (náluk még a google translate se elérhető, csak a Bing és a Baidu hasonló szolgáltatása, ami még rosszabb...).
Amin meglepődtem, hogy vannak még papír alapú számlakönyvek. Ez egy kis füzet, mágnescsíkkal az oldalán. Bemész a bankba, beledugod egy gépbe, és az belenyomtatja azokat a tranzakciókat, amik még nincsenek benne. Lapozni persze neked kell. WTF? Nem bírtam rájönni, miért is jobb ez, mint egy kártya, meg netbank... a lakásom rezsiköltségei vannak egy ilyenen, azzal kell elzarándokolnom egy bankfiókba kb. havonta...
Számlavezetési díj nincs, ha X yuan érkezik a számládra havonta, a bankkártya ingyenes, a tranzakciók ingyenesek, a netbank ingyenes, a pénzfelvétel saját automatából ingyenes (idegen automatából összegtől függetlenül 5 yuan). Egyébként igen sok helyen lehet kártyával fizetni (de meglepő helyeken nem, pl. a tömegközlekedési kártyát még nem sikerült feltöltenem, csak készpénzzel).
Az alap folyószámlakamat itt se sok (1% körül lehet), de sokféle lekötési lehetőségből lehet válogatni, a netbankban intézhető az egész. Pl. kinéztem egy 5% kamatozású, havi ciklusú betétet... de a netbank valami hibát dobott, és nem volt türelmem lefordítani... úgyhogy hagytam a fenébe. :-)
Persze kamatadó sincs, és a Yuan árfolyama elég stabil, jelenleg inkább alulértékelt. De azért ne akard a megtakarításaidat ide hozni, mert nem olyan könnyű kivinni az országból. :-)
Ha itt dolgoztál, és elmész, akkor kapsz egy igazolást, amivel átválthatod a pénzed (gondolom az összekerested erejéig) valami másra, mondjuk USD-re (ami nagyon jó transzfervaluta, az egész világon elég kis marzzsal váltják, még Magyarországon is). A TB-be befizetett pénzed egy részét is visszakapod ilyenkor (nyugdíj, el nem költött TB). 

Saturday 4 October 2014

Pénzügyek Kínában

Erről a témáról már régóta tervezek írni - mennyit lehet errefelé keresni, milyen az adó- és szociális rendszer, milyenek a banki és egyéb szolgáltatások, mit, hogyan, és mennyiért lehet vásárolni errefelé.
(Képeket ma nem bírtam feltölteni, a netkapcsolatom a hétvégi 0 körüli sebsséget mutatja :/ )
Kína pénzügyileg egy elég zárt világ (szemben Hong Kong-gal, ahol 0% a vám, 0% az ÁFA, így bármit meg lehet ott találni, amire van kereslet). Itt, ha 2000 yuan (kb. 80k HUF) felett behozol valamit, amit nem szándékszol kivinni, akkor arra fizettetnek veled kb. 20% vámot és 17% ÁFÁt a határon.
No persze itt sem ellenőrzik agyon a magánimportot - de ha amit behozol, az eredeti csomagolásban, kézikönyvvel, továbbadható formában érkezik, esetleg ipari mennyiségben, akkor számíthatsz rá, hogy nem csak megvámolják, hanem meg is büntetnek a határon, ha elkapnak vele.
Kínaiak ezrei járnak át naponta Hong Kongba vásárolni - a tejporbotrány óta annyira lerabolták HK-ot, hogy kvótát kellett rá bevezetni - az a 2 nagy doboz, amit fejenként egyszerre behozhatnak, elég a családnak, csak a nyerészkedő kereskedőket akarták visszafogni ezzel.
Kicsit off-topic: errefelé ugye a családok 95%-ában csak 1 gyerek van, ezért azt az egyet agyonkényeztetik; a legjobbat kapja, a család az iskola mellé költözik, nem a szülők munkahelye mellé, hogy a gyerek biztonságban legyen; és ne legyetek meglepve, ha a gyerek leköp/elüt biciklivel/előre megy az ajtóban, mert fegyelmezést nem nagyon kapnak. Micsoda szociális problémákat okoz az elkényeztetés... Szerintem senki sem számolt vele.
Kína alapvetően családcentrikus - az emberek huszonéves korukban házasodnak, és ennek gazdasági okai is vannak.
Kína ugyan átlagosan is gazdagabb, mint Magyarország (meglepőt mondtam? Pedig igaz...), de a lakásárak és lakásbérlet is magasabb, főleg a keleti parton.
A fizetések nagyon körülbelül (nincsenek igazán jó információim) valahol 2500 yuan körül kezdődnek (pizzériában láttam hirdetést, ami 2500-4000 yuanról szólt), az egységsugarú programozó valahol 10 ezer körül kereshet, de aki igazán jó, ott határ a csillagos ég.
A lakástakarításért 25 yuant kérnek el óránként (úgy, hogy mindent te adsz hozzá), tehát napi 6 órával és 20 munkanappal számolva ez havi 3000 yuant hoz, ami azért nem sok. 
Teljes verseny van a munkaerőpiacon, és az emberek hajlandóak költözni, munkahelyet változtatni magasabb fizetésért. Az kevésbé jellemző, hogy egy adott munkahelyen lenne valós karrierépítésre lehetőség, de ez Magyarországon sem újdonság.
Ami kicsit meglepő, hogy a managerek fizetése kb. duplája, mint a hasonló szintű mérnököké, ezért boldog-boldogtalan manager akar lenni. Nem véletlen, hogy a helyi gyorstalpaló managerképző kurzusok drágák, és népszerűek.
Adózni itt is kell - nem is annyira keveset, ha kínai vagy. No persze Magyarország horror ehhez képest is.
Az ÁFÁ-t már említettem, 17% a magyar 27%-al szemben: pezseg is a fogyasztás szépen. Annyi a drága bolt az egész országban, hogy a Szingapúri kollégám is meg volt lepődve, hogy élhetnek meg ennyien.
Az SZJA többkulcsú, alacsony fizetésekre szinte alig észrevehető:

Erről a témáról már régóta tervezek írni - mennyit lehet errefelé keresni, milyen az adó- és szociális rendszer, milyenek a banki és egyéb szolgáltatások, mit, hogyan, és mennyiért lehet vásárolni errefelé.
Kína pénzügyileg egy elég zárt világ (szemben Hong Kong-gal, ahol 0% a vám, 0% az ÁFA, így bármit meg lehet ott találni, amire van kereslet). Itt, ha 2000 yuan (kb. 80k HUF) felett behozol valamit, amit nem szándékszol kivinni, akkor arra fizettetnek veled kb. 20% vámot és 17% ÁFÁt a határon.
No persze itt sem ellenőrzik agyon a magánimportot - de ha amit behozol, az eredeti csomagolásban, kézikönyvvel, továbbadható formában érkezik, esetleg ipari mennyiségben, akkor számíthatsz rá, hogy nem csak megvámolják, hanem meg is büntetnek a határon, ha elkapnak vele.
Kínaiak ezrei járnak át naponta Hong Kongba vásárolni - a tejporbotrány óta annyira lerabolták HK-ot, hogy kvótát kellett rá bevezetni - az a 2 nagy doboz, amit fejenként egyszerre behozhatnak, elég a családnak, csak a nyerészkedő kereskedőket akarták visszafogni ezzel.
Kicsit off-topic: errefelé ugye a családok 95%-ában csak 1 gyerek van, ezért azt az egyet agyonkényeztetik; a legjobbat kapja, a család az iskola mellé költözik, nem a szülők munkahelye mellé, hogy a gyerek biztonságban legyen; és ne legyetek meglepve, ha a gyerek leköp/elüt biciklivel/előre megy az ajtóban, mert fegyelmezést nem nagyon kapnak. Micsoda szociális problémákat okoz az elkényeztetés... Szerintem senki sem számolt vele.
Kína alapvetően családcentrikus - az emberek huszonéves korukban házasodnak, és ennek gazdasági okai is vannak.
Kína ugyan átlagosan is gazdagabb, mint Magyarország (meglepőt mondtam? Pedig igaz...), de a lakásárak és lakásbérlet is magasabb, főleg a keleti parton.
A fizetések nagyon körülbelül (nincsenek igazán jó információim) valahol 2500 yuan körül kezdődnek (pizzériában láttam hirdetést, ami 2500-4000 yuanról szólt), az egységsugarú programozó valahol 10 ezer körül kereshet, de aki igazán jó, ott határ a csillagos ég.
A lakástakarításért 25 yuant kérnek el óránként (úgy, hogy mindent te adsz hozzá), tehát napi 6 órával és 20 munkanappal számolva ez havi 3000 yuant hoz, ami azért nem sok. 
Teljes verseny van a munkaerőpiacon, és az emberek hajlandóak költözni, munkahelyet változtatni magasabb fizetésért. Az kevésbé jellemző, hogy egy adott munkahelyen lenne valós karrierépítésre lehetőség, de ez Magyarországon sem újdonság.
Ami kicsit meglepő, hogy a managerek fizetése kb. duplája, mint a hasonló szintű mérnököké, ezért boldog-boldogtalan manager akar lenni. Nem véletlen, hogy a helyi gyorstalpaló managerképző kurzusok drágák, és népszerűek.
Adózni itt is kell - nem is annyira keveset, ha kínai vagy. No persze Magyarország horror ehhez képest is.
Az ÁFÁ-t már említettem, 17% a magyar 27%-al szemben: pezseg is a fogyasztás szépen. Annyi a drága bolt az egész országban, hogy a Szingapúri kollégám is meg volt lepődve, hogy élhetnek meg ennyien.
Az SZJA többkulcsú, alacsony fizetésekre szinte alig észrevehető:
taxable salary
Tax rate
Quick calculation  deduction
≤1500
3%
0
1500<X≤4500
10%
105
4500<X≤9000
20%
555
9000<X≤35000
25%
1005
35000<X≤55000
30%
2755
55000<X≤80000
35%
5505
>80000
45%
13505

Aki rájön, mire jó a harmadik oszlop, az kioszthat magának egy piros-pontot matematikából, és józan paraszti észből. :-)

Ha kétkezi munkás vagy, akkor az adókulcsod 10% alatt van. Ha white worker, akkor valahova 18-24% közé fog esni. Ha igazi tápállat, akkor inkább 30% körül lesz.

Az összes szociális járulék (TB, nyugdíj, egyebek... 5 elemből áll, nem tudom részletesen) elvileg csomagban választható, de többnyire az emberek az alap, 11%-os csomagot választják. Ez azt jelenti, hogy a bruttód után 11%-ot vonnak tőled, és a cég még hozzátesz ehhez 40%-ot.
DE, ennek van egy plafonja - az alapja ennek maximum 13785Y. Ez elég magas, de aki sokat keres, nem fizet olyan jogcímen, ami után nem fog visszakapni semmit (és nem is kell neki extra magas nyugdíjat fizetni majd). Ez nemrég Magyarországon is így volt - csak aztán valami rablóbanda bejelentette, hogy kell a pénz, kit érdekel, mennyit kell majd nyugdíjakra fizetni húsz év múlva.

Ezért a 11%-ért kapsz is valamit errefelé, nem csak megy a közös (jól szétlopható) kalapba.
Az egészségügy úgy van megoldva, hogy mindenért teljes árat fizet mindenki. DE a befizetéseid után kapsz egy kártyát, amire a 11% egy része (állítólag annyira nem sok... de a hétköznapi problémákat fedezi) megy, amivel tudsz fizetni a kórházban.
Szóval ezek után nem fogsz szükségtelenül az orvoshoz járni, mert egy idő után már neked kell fedezned a költségeket. Ha a kártyáról fizetsz is, pontosan tudod, mi mibe kerül, és szerintem ez nagyon fontos. Volt egy idő, amikor Magyarországon is ráírtak valami térítési értéket a kezelőlapra - de annak semmi köze nem volt a valósághoz, főleg, ha még három másik vizsgálatot is ráírt az orvos, hogy több pénzt kapjon a rendelő a TB-től...

Na de térjünk vissza a pénzhez. Ha kínai mérnök vagy, akkor jó eséllyel a bruttód kétharmadát hazaviszed, ami nem rossz a magyar fele-fele elosztáshoz képest (és a munkáltatód is csak +40%-ot fizet a magyar +100%-hoz képest, és az se mindegy).

Ha külföldi munkavállaló vagy, akkor viszont jelentős kedvezményeket kapsz.
Azzal kezdődik, hogy nem mindenkinek adnak munkavízumot. Először is oldalakon keresztül kell bizonygatnod, hogy olyasmit tudsz, amit a helyiek nem, olyasmit fogsz csinálni, amire a helyiek nem alkalmasak. Nyilván a mosogatás, sepregetés, bolti eladás eleve kizárva.
Aztán hogy a jó marketingű hazudozókat is kizárják, személyes interview is van: engem egy 40 körüli, láthatóan dörzsölt hölgy interviewztatott... És tudta, mi az az agile project management. Nyilván velem nem kötözködött, láthatóan nem volt kamu, amit állítottam.
Viszont ha egyszer kaptál vízumot, onnantól jó életed lesz.
Azzal kezdődik, hogy az adóalapodat alapból csökketnik 4800Y-nel. Aztán elszámolhatsz gyakorlatilag bármilyen költséget, amiről rendes számlád (fabiao) van, a bruttód harmadáig. Így ha mondjuk 30 ezret keresel (külföldi manager vagy, még ha alacsony szintű is, az is jól fizetett dolog), és nem vagy sóher, és költesz is a fizetésedből (alapból a lakhatási költséged lesz vagy 6000, plusz kaja, plusz egyebek... Kijön az a 10000 könnyen), akkor az adóalapod 15200Y, az adód 2800Y, fizetsz még 1500Y járulékot, vagyis úgy 25700Y-t viszel haza a 30000-ből.

Mire költöd ezt el?
Már biztosan említettem, hogy a lakhatás egyértelműen drága Magyarországhoz képest - de ez mondjuk nem hír, Magyarország az egész világon brutál olcsónak számít lakhatás szempontjából. Főleg mostanában.
Széljegyzetre való lenne az a relevációm is, hogy Magyarország egy olcsó ország. Innen nézve nagyon kézzelfogható jelentése van annak a statisztikának, hogy a magyar fizetések az európai átlag 50%-át, az árak a 60%-át érik el. Nem csoda, hogy sok osztrák, holland, német nyugdíjas legalább az év egy részét Magyarországon tölti - a nyugdíjukból akár szállodában is lakhatnak egész évben.
Szóval errefelé a lakás drága - 3-4000 yuan az átlag, de abban te valószínűleg nem akarnál lakni. Mivel a méretekben az alsó határ az 50-60 m2 (két hálószoba), ezért a minőség olyan, amilyen. Nem sok lakást néztem meg, szerencsém volt - de láttam olyat, aminek nem volt az egyik oldalon ablaka, hanem nyitottan szellőzött, a másik szép lett volna, csak a konyha volt egy deszkával leválasztott, koszos főzőfülke, a fürdőszoba meg egy csemépzett zuhanyzó, ahol alul lefolyik a víz...
Ha jobbat akarsz, ami akár megfelelhet a nyugati igényeidnek (de nem puccos, nincs service...), az 6000 körül kezdődik. Az 240,000 HUF. Hong Kong és London jóval drágább... De az otthoni lakásomat nem tudnám 60,000-nél drágábban kiadni, és kb. azonos színvonalon vannak.

A csúcs, a tengerparton, szép nagy, kényelmes, őrzött lakóparkban úgy 11-12000 yuan havonta. Olyan, hogy ház, nincs, ne is álmodj róla, csak lakás van a városban.
A közlekedés inkább olcsó kategória. A metró extra olcsó (2-6 yuan között van egy út, kilométertől függően), amit egy prepaid kártyával fizetsz. Ugyanezt lehet használni a buszokon is a városban, az se drágább.
A taxi is meglepően olcsó, a tipikus út ebben a nagy városban is 15-30 yuan (a minimumdíj ebben a városban 10 yuan, ami magasnak számít). Ez a magyar árak töredéke, és hát hatósági ár - itt nincs borravaló (nem ismerik, nem tudják, mit akarsz azzal, hogy többet fizetnél...), és a hivatalos taxisok nem vernek át. Cserébe a taxik elég koszosak, a sofőrök vidékiek, az esetek felében nekem kell navigálni, mert fogalmuk sincs a címekről, és nem bírnak kezelni egy térképprogramot. A taxi errefelé igazi közlekedési alternatíva, nem olyan úri huncutság, mint Magyarországon.
A helyközi busz és vonat már valamivel drágább - az a busz, ami a határtól bevisz HK belvárosába (úgy 20-30 perc út), az 45 yuan, amin Sichuanban utaztunk, az ettől olcsóbb volt kilométerenként. És ez mind “normális” minőségű túristabusz... A magyar buszoknak megfelelő minőséget már tíz éve leselejtezték. A vonatokról túl sok infóm nincs, a repülők kb. Annyiba kerülnek itt is, mint bárhol másutt, csak garantáltan késnek egy órát. :D
A kaja ára változatos, de úgy általánosságban minden ehető, bárhol is veszed, sőt, többnyire kifejezetten jó.
A munkahelyi önkiszolgáló 10-15 Y, egy tál kaja, de az jó. A levesek... Említésre se méltóak, desszert itt nincs.
Egy kínai ételeket felszolgáló étterem fejenként 40-80Y-be fog kerülni; a nyugati kaja ennek kb. duplája. Van junk food, valamivel olcsóbb, de többnyire az az igazi szemét (KFC, McDonald’s biztosan... Burger King sajnos nincs a közelben).
Jó pizzát itt még nem ettem, és ami ehető volt, az drága (120 yuan körül, kb. 5000 forint). Az indiai kaja jó kompromisszum: jó is, és annyira nem drága, mint a western food... Az a 80 yuan egy jó ebédért szerintem megfizethető.
Ha alapanyagokat akarsz, hasonló a helyzet. Amit a kínaiak (is) esznek, az nem túl drága, de mondjuk szerintem a magyarnál drágább (pl. tejet ők is isznak, mégis 15 yuan körül van egy liter... De legalább jó, és friss). Mindig van szép zöldség és gyümölcs, nem túl horror árakon. A koka-kóla pl. dömpingáron megy, 5 yuan körül van 2 liter.
Viszont ha nyugati élelmiszer kell... Az ötszörös ár. Van néhány féle sajt, néha tejföl, nyugati keksz, olasz tészta és szósz, és hasonlók... De egy 125g-os sajt úgy 40 yuan, fél kiló tészta 25 yuan, tésztaszósz egy kis üveg 30-40 yuan...
Az egyéb dolgok, amik a szupermarketben vannak (igen sok minden, vegyszerek, lakberendezés, konyhai cuccok, kisgépek, írószer, és így tovább) szerintem a magyarhoz képest olcsók.
Szinte bármit lehet rendelni neten - de a daobao-hoz kell regisztrálni egy paypal-szerű szolgáltatásba, így azt még nem próbáltam.
A jingdong-on csak műszaki cikkeket lehet kapni, de ott tudtam fizetni az UnionPay-es kártyámmal. Ami helyi gyártmány, az kifejezetten olcsó (pl. A csúcsközeli konfig PC-m 5000 yuan alatt volt, porszívót kapsz 170 yuanért, teljesen korrekt fadobozos hangfalszettet vettem 700 yuanért), az import (pl. Dell Alienware...) kiba drága, és nehezen beszerezhető.
Vettem még bútorokat is: na az meglepően olcsó volt. Az asztal, amit vettem, 1500 yuan volt: nem sajnáltam volna a pénzt egy nagyobbra, de csak ekkora helyem van neki.
A széket hozzá nehéz volt kiválasztanom - végül egy egyszerűbbet vettem meg, mert elsőre "ez tökéletes" érzésem volt, mikor beleültem. 1000 yuanbe került, ami 40 ezer HUF alatt van: Budapesten pedig a legdrágább, legjobb, amit kapni lehet, az sehol sincs minőségben még ehhez az egyszerű modellhez képest sem.

Pár mondatot még megérnek a pénzügyi szolgáltatások.
Nagyon furcsa dolgokat láttam. Az eléggé alap errefelé, hogy bizalom az nincs - mindenért előre fizetsz. Telefon előfizetésem úgy lett, hogy előre kifizettem 2-3 hónapot, és elkérték a banki adataimat, és az útlevelemet is. Inkasszóval veszik le a díjat, ha nem fizetek pár napon belül, azonnal ki is kapcsolják.
Az internetet előre fizeted egy összegben 1-2 évre. Ha havi számlát akarsz, talán a China Telecomnál lehet, de szó szerint a dupláját fogod kifizetni egy évre.
A közüzemi számlát ha 2 hónapig nem fizeted (szintén inkasszózzák...), kapsz 3 napot rendezni a számlát (vannak kifejezetten számlafizetésre tervezett automaták - beteszed a kártyád, beütöd a számla számát, és ki van fizetve, bilétát nem kell bemutatni, mert a szolgáltató automatikusan kap értesítést, így szombat reggel nem kapcsolják ki nálad az áramot... hogy aztán jól lehúzzanak a visszakapcsolásért...).
Hitelkártyát a szingapúri kollégám se kapott elsőre, talán most egy év után már megbíznak benne annyira, hogy kapjon. A Debit Card teljesen jó, az UnionPay-esekkel neten és külföldön is lehet fizetni (kína zárt ország! nem lehet csak úgy átváltani a Yuant bármi másra, és kivinni az országból!).
A PIN kódok 6 jegyűek (a 4 túl könnyen feltörhető, ezt már az egyetemen tudtuk...), és a számlaszámod egyezik a kártya számával. Van netbank, de a szoftver nem webes (van webes, de nekem nem működött...), és az angol verzió sem működött soha. Ez egyébként sok website-nál és szoftvernél is igaz, hogy az angol változat nem működik, vagy csak a töredéke elérhető a kínainak, az is horror fordítással (náluk még a google translate se elérhető, csak a Bing és a Baidu hasonló szolgáltatása, ami még rosszabb...).
Amin meglepődtem, hogy vannak még papír alapú számlakönyvek. Ez egy kis füzet, mágnescsíkkal az oldalán. Bemész a bankba, beledugod egy gépbe, és az belenyomtatja azokat a tranzakciókat, amik még nincsenek benne. Lapozni persze neked kell. WTF? Nem bírtam rájönni, miért is jobb ez, mint egy kártya, meg netbank... a lakásom rezsiköltségei vannak egy ilyenen, azzal kell elzarándokolnom egy bankfiókba kb. havonta...
Számlavezetési díj nincs, ha X yuan érkezik a számládra havonta, a bankkártya ingyenes, a tranzakciók ingyenesek, a netbank ingyenes, a pénzfelvétel saját automatából ingyenes (idegen automatából összegtől függetlenül 5 yuan). Egyébként igen sok helyen lehet kártyával fizetni (de meglepő helyeken nem, pl. a tömegközlekedési kártyát még nem sikerült feltöltenem csak készpénzzel).